Egervarsuli összes bejegyzése

Készültünk a legszebb ünnepre!

Készültünk a legszebb ünnepreAz elmúlt hetek iskolánkban is a készülődésről szóltak. Az adventi gyertyák lángjai hétről hétre nagyobb világosságot hoztak aulánkba.

Az első láng, a 3. osztály verses műsorának kíséretében lobbant fel.

A második fénye a 4. osztályosok táncos előadását megelőzően gyúlt ki.

A harmadik gyertya pedig a 2. osztály zenés produkciója után ragyogta be a jelenlévőket.

Mivel a 4. gyertya fényét már mindenki otthon csodálhatja, így egy kedves kis vers kíséretében azt is meggyújtottuk.

A műsorainkból készült egyveleget a falu ünnepségén is előadtuk, karácsonyi hangulatot lopva ezzel sok- sok ember szívébe, lelkébe.

Utolsó tanítási napunkon pedig intézményünk 5. osztálya elevenítette meg a betlehemi csodát. A Kincses Ildikó kolléganőnk által írt különleges forgatókönyv, két, más korból származó utazó segítségével mutatta be nekünk a karácsony esti történéseket. Az előadás egyszerre volt ízlésesen humoros és meghatóan szakrális. A szereplők versekkel, kortárs és tradicionális karácsonyi dalokkal emelték az ünnep fényét. 

Köszönjük szépen kollégáinkat a felkészítést, a műsorokhoz nyújtott segítséget, a gyermekeknek pedig, hogy szívvel- lélekkel dolgoztak azon, hogy mások számára előkészítsék a Karácsony csodáját.

Az alábbi Aranyosi Ervin verssel kívánunk mindenkinek

békés, áldott, szent Karácsonyt és sikeres, egészséges új esztendőt!

Az Egervári László Általános Iskola minden diákja és dolgozója

Aranyosi Ervin: Mi lenne ha a Karácsony…

Mi lenne, ha a Karácsony, a szeretetről szólna?
Ha minden ember szívében egy apró gyertya volna?
Mi lenne, ha meggyújtanánk, s fénye mást elérne?
Mi lenne, ha a fény körül mindenki elférne?

Mi lenne, ha így, közösen, őriznénk a lángot,
szeretettel beragyognánk az egész világot?
Az ajándék, a szeretet, s a kedvesség lenne,
ha világunk Karácsonykor, újjá is születne.

Mi lenne, ha a Karácsony sosem érne véget?
Szeretetben és békében kezdenénk új évet?
Mi lenne, ha megváltoznánk, s emberibbé válnánk?
Mi lenne, ha meg is tennénk, nem csak megpróbálnánk?

Mi lenne, ha nem vennénk el, s megpróbálnánk adni,
s mindenkit, ki emberré lett, el tudnánk fogadni?
Mi lenne, ha megélhetnénk, mind a boldogságot,
s szeretettel jobbá tennénk az egész világot?

Ügyes matekosok

Ügyes matekosok

Intézményünkben többek között matematika versenyfelkészítő szakkörök is folynak. Ennek keretein belül diákjaink készülnek a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megmérettetéseire, a Megyei Matematikaverseny kihívásaira, sőt az Internetes Matematikaversenyre is. Hatalmas büszkeséggel számolhatunk be róla, hogy az előbbire történő kemény felkészülésnek eredményeképp, tanítványaink szép eredményeket értek el, és ezzel továbbjutottak a második fordulóra.

Büszkeségeink:

Bulin Barnabás 2.o.
Selek Márk 2.o.
Kovács Ákos 3.o.
Tölgyesi Dóra 3.o.
Horváth Fanni 4.o.
Kámán Lili 4.o.
Wágner Bálint 4.o.
Felkészítőjük: Buzogányné Benkő Szilvia

Farkas Előd 5.o.
Reszegi Patrícia 5.o.
Szabó Emma 5.o.
Tölgyesi Balázs 5.o.
Aczél Alíz 6.o.
Havasi Balázs 6.o.
Havasi Bálint 6.o.
Havasi Liliána 6.o.
Horváth Zsombor 6.o.
Felkészítőjük: Epelley Jánosné

Tanítványainknak és kollégáinknak is szívből gratulálunk! Sok sikert a következő fordulóban!

„Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni.”

„Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni.”

Advent idején felerősödik az emberekben a tenni akarás, a segítő szándék, a hétköznapi szürkeségben elnyomott empátia. A médiából árad felénk a lehetőségek sora, miként tehetnénk rászoruló embertársainkért.

Intézményi szinten két olyan akciót is meghirdettünk – az országos programhoz csatlakozva –, melynek célközönsége a diákság. A MosolyManó (közismert nevén Cipős-doboz akció) egy olyan kezdeményezés, mely során játékokat, könyveket, apróságokat gyűjtünk egy cipősdobozba, melyet aztán nem és életkor szerint feliratozunk. Idén, hála Önöknek és gyermekeiknek 54 csomagot vitt el intézményünkből a futárszolgálat, eljuttatva azokat a megfelelő szervezetekhez és rászoruló gyermekekhez.

A másik támogatási formát a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága, az ÁGOTA Alapítvány kezdeményezésére indítottuk. Az akció támogatást nyújt a szülők és család nélkül maradt gyermekek részére, a program neve pedig „Válts egy csokit mosolyra!” Iskolásaink egy nagy kartondoboznyi édességet (csokit, bon-bont, szaloncukrot) ajánlottak fel rászoruló pajtásaik számára.

Hálásan köszönjük Önöknek is, hogy a segíteni/tenni akarás szemléletében nevelik a következő generációt!

Meghitt adventi készülődést kívánunk minden diákunknak és hozzátartozóiknak!

Beérett a kemény munka gyümölcse

Beérett a kemény munka gyümölcse

A Salgótarjánban megrendezett Serdülő Országos Bajnokságon, eddigi kvalifikációs eredményeiknek megfelelve gyönyörű eredményekkel tértek haza iskolánk képviseletében az alábbi tanulók:

Zártirányzékú Légpuska 40 lövés serdülő fiúk:

       21. Havasi Balázs

       22. Havasi Bálint

Csapatban 4. ZTE SKK Süle Nimród, Havasi Balázs, Havasi Bálint 1038 köregységgel.

Légpisztoly 20 lövés serdülő fiúk:

OB. 3. Havasi Balázs 157 kör

      13. Havasi Bálint     

Csapatban Országos Bajnok:  ZTE SKK Havasi Balázs, Kónya Botond, Havasi Bálint 409 köregységgel

 Légpisztoly 20 lövés serdülő leányok:

           7. Havasi Liliána    146 kör

        17. Aczél Aliz

Csapatban 4. ZTE SKK Horváth Regina, Havasi Liliána, Aczél Aliz 400 köregységgel 

Zártirányzékú Légpuska 20 lövés serdülő fiúk:

OB. 3. Havasi Balázs 174 köregység

       8. Havasi Bálint   

Csapatban 2. ZTE SKK Havasi Balázs, Kónya Botond, Havasi Bálint 484 köregységgel

Zártirányzékú Légpuska 20 lövés serdülő leányok:

     11. Havasi Liliána

      14. Aczél Aliz

Csapatban 4. ZTE SKK Horváth Regina, Havasi Liliána, Aczél Aliz 394 köregységgel 

Csak így tovább! Gratulálunk a diákoknak és felkészítőjüknek: Havasi Ferenc ZTE SKK edzőnek!

A Tiszán Innen, Dunán túl

A Tiszán Innen, Dunán túl Népdalversenyen ezüst oklevél került kategóriájában az „Egervári leánykák”-hoz (Pallér Csenge, Luif Dóra, Cséve Lilien, Reszegi Patrícia), valamint a „Violákhoz” (Gróf Brigitta, Tompos Jázmin). Kategóriájuk aranyos énekesei lettek: Selek Márk, Luif Hanna, Selek Réka szólóban, kisegyüttes kategóriában pedig Takács Dorina- Selek Márk páros, valamint a „Vadrózsák” kisegyüttes (Horváth Emma, Luif Hanna, Pallér Csenge). Az arany minősítést kapott gyerekek bejutottak a februári megyei döntőbe. Felkészítőjük: Kincses Ildikó. Mindenkinek gratulálunk!

ISMÉT TAROLT AZ EGERVÁRI LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA csapata!

Kitörő büszkeséggel számolhatunk be róla, hogy a fényképen szereplő 6 diákunk az Egervári László Általános Iskola hírnevét öregbítve, megintcsak kimagasló eredményekkel tért haza lövészeti megmérettetéséről, mely most a  Sportlövészet Általános és Középiskolai Zala vármegyei verseny volt. Mindannyian kivívták a jogot az országos döntőben való részvételre.

1. Nyíltirányzékú légpuska 20 lövéses versenyszámban:

Egyéni fiúk: 1. Kovács Péter   2. Havasi Balázs   4. Havasi Bálint

Lányok:  2. Selek Réka  3. Havasi Liliána   4. Aczél Aliz

Csapatban nyert az Egervári László Általános Iskola mindkét csapata.

2. Zártirányzékú légpuska 20 lövéses versenyszámban:

Egyéni fiúk:  2. Havasi Bálint   3. Havasi Balázs  4. Kovács Péter

Lányok:   4. Havasi Liliána  5. Selek Réka   6. Aczél Aliz

Csapatban nyert az Egervári László Általános Iskola mindkét csapata.

3.  légpisztoly 20 lövéses versenyszámban:

Egyéni fiúk:  3. Havasi Balázs  7. Havasi Bálint  9. Kovács Péter

Lányok:   2. Havasi Liliána   5. Aczél Aliz  7. Selek Réka

Mindkét csapat 2. lett.

Az elért eredményekhez szívből gratulálunk diákjainknak, felkészítőjüknek, Havasi Ferencnek hálásak vagyunk munkájáért, és ilyen gyönyörű eredményeket kívánunk a továbbiakban is!