Száz út vár rátok…

Ismét elérkezett a pillanat, amikor búcsút kellett intenünk. Nyolc évnyi közös emlék, élmény és – valljuk be – egy kis zsiványság is elhagyta az iskola falait. Pénteken virágárban úszott az iskola, hiszen a ballagás napjára készültünk: a 8. osztály utolsó, nagy fellépésére.

A többhetes próbák után bensőséges és emelkedett műsorral készültek a ballagók. A programban helyet kapott hangszeres játék, vers, próza, ének és személyes búcsú is. A műsor különleges, nem szokványos nyitóképpel indult, melyet Szermjagin Marianna tanárnő terelt komoly, méltó mederbe. Elhangzottak szép emlékek, klasszikus idézetek és mély, személyes gondolatok – mind az elmúlt éveket, mind a búcsú pillanatát megvilágítva.

A diákok elköszöntek tanáraiktól, társaiktól és természetesen a soron következő hetedik osztálytól is. A műsor közepén Gyerkó Gábor, Egervár polgármestere köszöntötte a végzősöket, gondolatait „száz rájuk váró út” képével indítva.

Zsuppánné Béres Erika az Egervári László Általános Iskoláért Alapítvány elnök asszonya átadta a Pro Schola díjakat, melyeket idén díjazottjaink — Horváth Marianna, Kustán Tünde, Salamon Melinda, valamint Bertókné Kovács Veronika–Bertók József és Cseszkóné Kiss Edit–Cseszló József házaspárok — vehettek át. Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki többéves, iskolánkért végzett lelkiismeretes és elhivatott munkájukért.

Ujhelyiné Major Andrea igazgató asszony személyre szabott gondolatokkal búcsúzott a ballagóktól, útjukat derűvel és bátorítással egyaránt segítve.

A délután egyik különleges és megható pillanata volt, amikor Simonné Miklósovics Andrea kolléganőnk, 40 éves nevelői pályafutásának méltó lezárásaként, Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át. Búcsúztatásán minden évfolyam képviselője megosztotta szívhez szóló gondolatait Andi néniről — a szeretett tanítónőről, a munkaközösség vezetőjéről, a rangidős pedagógusról. A gyerekek után a pályakezdő, a több éve aktív pedagógus és a soron következő kolléga is rímekben fejezte ki tiszteletét és szeretetét. Méltatásában pályája jelentős állomásait ismerhettük meg, melyek sokak szemébe könnyet csalva tették még emlékezetesebbé az ünnepi alkalmat.

A megható gondolatok, a gondosan összeállított zenék, a végzősök különleges tánca, valamint a műsor egésze méltó lezárása volt iskolás éveiknek.

A színvonalas programért köszönet illeti Szermjagin Marianna tanárnőt, valamint Egervár Önkormányzatát a hangosítás biztosításáért. Hálásak vagyunk meghívott vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték ünnepünket.

Sok sikert kívánunk nektek, kedves ballagók! Ne feledjétek, honnan indultatok – és mindig térjetek vissza szeretettel alma materetekhez.