

Négy hatodik osztályos tanulónk – Reszegi Patrícia, Nagy Szofi, Nagy Bianka és Farkas Előd – részt vett az „Irodalmi kalandozások” című, háromfordulós megyei levelezős versenyen, amelyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Zalaegerszegi Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola közösen szervezett.
A diákok három regény elolvasását vállalták, és lelkesedéssel oldották meg a hozzájuk kapcsolódó érdekes, élményszerű feladatsorokat. A verseny során új irodalmi élményekkel gazdagodtak, megtapasztalhatták az olvasás örömét, és mindannyian egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy valódi olvasóvá váljanak.
A 34 induló csapat közül tanulóink a 17. helyezést érték el.
A felkészítést Szabóné Papp Angéla tanárnő vállalta, aki nyitott az iskolánkba érkező lehetőségekre, és örömmel támogatja tanítványait abban, hogy az iskolán kívül is értékes tapasztalatokkal gazdagodjanak.
Gratulálunk a csapat minden tagjának!